0 Ft

Cart

No products in the cart.

Hírek, cikkek

Mikrobiom

Már Hippokratész is kijelentette, hogy „minden betegség a belekben kezdődik”. A bélrendszerben több, mint 100 milliárd mikroorganizmus, vagyis baktérium, vírus és gomba él. Ezeket együttesen másnéven bélrendszeri mikrobiótának is nevezhetjük.

A mikrobióta sejtekből áll, a sejtekben pedig megtalálható a DNS, aminek egy meghatározott szakasza a gén. A mikrobióta sejtjeinek génállományát pedig mikrobiomnak nevezzük.

A bélben élő baktériumokról eddig is tudtuk, hogy fontos szerepük van többek közt az emésztésben, a tápanyagok megfelelő felszívódásában. Továbbá K-vitamint és egyéb védő anyagokat termelnek a szervezet számára.

Ugyanakkor a bélben élő baktériumok szerepe jóval túlmutat azon, amit korábban ismertünk. Az emberi test első 1000 napja nagyon fontos az ember életében. A kisgyermekben ugyanis hároméves korára fejlődik ki a felnőttekre jellemző, komplex mikrobiom. Mi játszik szerepet a mikrobiom kialakulásában? Többek között ide sorolható a környezet, a gyógyszerek különösen a táplálkozás és az anyatej. A bélrendszerben élnek az energiatermelésben résztvevő és védőgátat képező baktériumok. Utóbbi összetétele és a zsírmáj, elhízás, a gyulladásos bélbetegségek kialakulása közt összefüggést állapítottak meg.

A Nature folyóirat 2014-ben megjelent vizsgálata arról számolt be, hogy az állati eredetű zsírokban gazdag étkezés mellett emelkedik – a zsírt lebontó – epét toleráló baktériumok aránya a bélrendszerben. A hüvelyesek megnövekedett fogyasztása pedig egy másik baktériumfaj számának emelkedését eredményezi. Az étrendünk ugyanúgy táplálékot jelent a mikrobióm számára is. A nagyrészt a vékony- és vastagbélben élő baktériumok anyagcseréje során pedig olyan anyagok keletkeznek, amelyek a mi szervezetünkre és egészségünkre is hatással vannak.

Ha nem tápláljuk megfelelően a belek falát bélelő sejteket, akkor nem tudják megvédeni a szervezetünket a külvilágból érkező káros anyagokkal szemben sem. A helyileg kialakuló gyulladás hasmenést, székrekedést, fájdalmat, fokozott gázképződést eredményez. Ennek eredményeképpen idővel a bélfal károsodik, áteresztővé válik, így sajnos olyan anyagok is átjutnak rajta és a keringésbe kerülnek, amelyek különböző betegségeket okozhatnak.

Hogyan tudjuk támogatni a mikrobiómot?

A mindig emlegetett feldolgozott élelmiszerek elhagyása vagy legalábbis a mennyiségük csökkentése már segíti a mikrobióm védelmét. Fogyasszunk teljes értékű élelmiszereket, növeljük a rostbevitelt (amennyiben egészségügyi állapotunk megengedi), kerüljük az antibiotikumok és gyógyszerek nagy arányú szedését, táplálkozzunk színesen és fogyasszunk pro- és prebiotikumokat.

Ezek is érdekelhetnek …